3. fejezet - All I want for X-mas...

Sziasztok!


Kicsit megkésve bár, de meghoztuk a karácsonyi fejezetet! :)

Most már nem kívánok Boldog Karácsonyt, helyette inkább nagyon kellemes, és szeretettel teli Új Évet! :)


És szeretném újra felhívni a figyelmeteket, hogy ha egy fejezethez érkezik legalább 10 komment, akkor hozok egy kis meglepetést. :)


Illetve megnyitottam a Beszélgetősarkot is; oldalt elérhetitek a linkre kattintva. :)



Jó olvasást! :)

3. fejezet – All I want for X-mas…

„A karácsonyi csoda a szívedben lakik.”
/Polar Expressz/




Mosolyogva léptem ki a gyerekszobából, és húztam be magam mögött az ajtót.
Peterrel nagyon hamar megkedveltük egymást; szerencsére a szülők is gyorsan hozzám szoktak, és gond nélkül rám merték bízni egy szem kicsi fiúkat.
Visszasétáltam a tágas konyhába, és ráérősen bepakoltam a mosogatógépbe azt a pár tányért, amiből ebédeltünk, aztán újra benéztem hozzá.
Már édesen szunyókált – mindig nagyon gyorsan elaludt –, a kis plüss mackóját szorosan magához ölelte. Megigazítottam rajta a takarót, majd halkan kimentem a nappaliba, és egy könyvvel a kezemben letelepedtem a puha kanapéra.

Az elmúlt két hét, mióta visszatértem Londonba, szinte észrevétlenül suhant el. Az időm nagy részét Peterrel töltöttem.
Megfogtam az isten lábát ezzel a kislegénnyel: nem volt túl sok probléma vele, mert ugyan eleven volt, de mindamellett szófogadó és könnyen kezelhető. Egy parányi nehézséget a nyelv jelentett; sok magyar szót nem ismert még, ilyenkor el kellett neki angolul magyaráznom, hogy mi micsoda. De három éves kora ellenére nagyon szépen beszélt, és rutinosan váltott a nyelvek között.

Épp elmerültem volna a történetben, mikor megcsörrent a mobilom.
Azt hittem, Sophie lesz az, hogy érdeklődjön, hogy vagyunk, de legnagyobb meglepetésemre Rob neve villogott a kijelzőn.
- Hallo! – szóltam bele megremegő hangon.
- Hi! Rob vagyok – köszönt be. Még telefonon keresztül is hallani lehetett, hogy mosolyog. – Nem zavarlak?
- Nem – hebegtem hitetlenkedve –, Petert épp most fektettem le.
- Petert? – kérdezett rá csodálkozva.
- A kisfiú, akire vigyázok. Délutáni alvásidő van – magyaráztam neki.
- Oh, tényleg. Rémlik, hogy mondtad. Én még az államokban vagyok, csak gondoltam, felhívlak. Megígértem.
- Ezt már többször is ígérted – emlékeztettem.
- És most álltam is a szavam. – Tartott egy pillanatnyi szünetet. – Két hét múlva Londonban leszek végre, összefuthatnánk valamikor – ajánlotta.
- Rendben. Hívj majd, ha a kontinensen vagy, és egyeztetünk.
- Ok. Legyen szép napod!
- Neked is! – köszöntem el, majd kinyomtam a telefont.

Döbbenten meredtem a készülékre. Tényleg felhívott?! Önszántából… szabad akaratából…
Gyorsan megnéztem a híváslistámat, és valóban ott volt a neve a fogadott hívások között.
Megbűvölten, tátott szájjal dőltem hátra a kanapén. Végigpörgettem a fejemben az egész beszélgetést, amitől még hihetetlenebbnek tűnt, hogy ez igazából megtörtént, nem csak a képzeletemben.

--*-*--

Kicsit több mint két hét múlva már izgatottan vártam, mikor hív. Akárhányszor csörgött a telefonom, várakozóan rezdültem össze, hátha Ő az. De eddig még nem jelentkezett.
Épp Peterhez mentem egy késő délelőtt, mikor éreztem, hogy a mobilom megzizzen a zsebemben. A fülemben volt a headset, úgyhogy anélkül vettem fel, hogy láthattam volna, ki a hívó.

- Hallo? – szóltam bele kérdőn.
- Hi! – csilingelt Claire hangja a vonal másik végén. A gyomromból egy pillanat alatt eltűnt a remegés.
- Szia! – köszöntem vissza neki.
- Jössz haza Karácsonyra? – tért rögtön a tárgyra.
- Igen, úgy tűnik, el tudok szabadulni pár napra – válaszoltam lelkesen. – Tudunk találkozni valamikor.
- Szuper! Én 19-én érkezem. Most lesz anya 60. születésnapja.
- Ja, rémlik – bólintottam hevesen. – Én csak 23-ára kaptam repülőjegyet.
- Hát, akkor majd otthon értekezünk, hogy melyik nap futunk össze.
- Na, és mi van Taylorral? – tértem át más témára. Sejtettem, hogy a helyzet változatlan, de sose lehet tudni, mikor múlik el az agybaja.
- Áh, semmi. Részemről még mindig mosolyszünet van.
- Még mindig bolond vagy – sóhajtottam mérgesen. – Szard már le azt a pár évet!
- Meg a lesifotósokat… Meg az egész felhajtást… – sorolta az átlátszóbbnál átlátszóbb ellenérveket.
- Meg az álmokat… – tettem hozzá keserűen. Neki megadatott a lehetőség, hogy azzal legyen, akire vágyik, mégsem akart élni vele. Szívem szerint jól felpofoztam volna, csak, hogy végre észhez térjen.
- Hagyjuk már! Na, és mi van Robbal? Megtanulta már kezelni a telefonján a kis zöld gombot? – Miközben Claire beszélt, valaki megkocogtatta a vállam. Mérgesen fordultam meg – nem igazán szerettem, ha vadidegenek hozzám érnek, és mivel a városban nem sok ismerősöm volt, szinte csakis vadidegen jöhetett számításba.

De tévedtem. Robert állt mögöttem… Az emlegetett… Baseball sapkát viselt – az álruha.
- Hello! – köszönt nekem mosolyogva.
- Claire, most le kell tennem. Visszahívlak. – A válaszát meg se várva kinyomtam. Majd később magyarázkodok neki. – Hello! Te mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle meglepetten.
- Az Egyesült Királyságban promotálunk, és végre kaptam egy nap kimenőt.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – vontam össze a szemöldököm.
- A cipődről – mutatott rá az ezeréves, kopott, sárga tornacsukámra –, és ahogy magyaráztál a kezeddel.

Erre inkább nem is mondtam semmit.
- Meddig leszel Angliában? – érdeklődtem, miközben megfordult a fejemben, hogy vajon tényleg ennyire jó megfigyelő? Ezt a cipőmet maximum kétszer láthatta, a kézzel gesztikulálást pedig igyekeztem lekorlátozni, ha emberek között voltam. Csak nem mindig sikerült. Azt a kósza gondolatot, hogy talán csak rám figyel ennyire nagyon, már a megszületése pillanatában elvetettem.
- Csak ezen a héten – húzta el a száját. – Várnak még ránk az ázsiai és az ausztrál rajongók.
- Az nem sok idő – jegyeztem meg kicsit csalódottan. Így nem lesz semmi az „összefutásból”.
- Nem – rázta meg a fejét. – De januártól Londonban fogok forgatni, úgyhogy többet leszek itt. – Nem tudtam eldönteni, hogy a szeme tényleg célzatosan villant-e, vagy csak én láttam bele a helyzetbe.
- Akkor majd… találkozhatunk sűrűbben – hebegtem zavartan. Reméltem, nem hiszi azt, hogy a szavaim mögött több van, mint amennyinek két barát között lennie szabad.

Közben a nagy utcai óra elütötte a delet. Ijedten kaptam rá a pillantásom, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg így elszaladt az idő.
- Oh… Bocs, de muszáj rohannom, különben elkések. – Nagyon nehezemre esett nem ott maradni és tovább beszélgetni vele.
- Persze. Majd hívlak. – Elmosolyodtam; hányszor hallottam már ezt tőle.
- Várni fogom. Szia!

Mialatt a lakáshoz siettem, megint elöntött a hitetlenkedés. Nem lehet véletlen, hogy ilyen gyakran találkozunk. Még nem tudtam, mit tervez velünk az Univerzum, de bíztam benne, hogy nem babrál ki velem.

--*-*--

Melegség költözött a lelkembe, mialatt a fénylő, csillogó karácsonyfát néztem.
Szenteste volt, és végre elért hozzám az a békés, meghitt hangulat, aminek ilyenkor minden ember szívébe be kellene költöznie.
A fa alatt nem volt sok ajándék, csak néhány személyes, vicces apróság. De épp elég ajándék volt, hogy pár napot együtt lehet végre a kis családunk.

Már túl voltunk a díszítésen, a vacsorán és a nagy beszélgetésen, mikor megrezgett a mobilom. Nem lepődtem meg annyira; egész nap rengeteg SMS-t kaptam a rokonoktól és barátoktól.
De most, ahogy megláttam, ki a küldő, kihagyott a szívem egy dobbanást. Robert írt nekem.
Nem volt hosszú üzenet, ennyi állt benne csupán: „Boldog Karácsonyt! Remélem, minden rendben veled!”

Remegő kézzel pötyögtem be neki a válaszom, hogy minden rendben, itthon vagyok a családommal, és ünnepelünk.
Pár perc múlva újabb SMS érkezett: „Én is a családommal vagyok. A csengőhangod még a régi?”

Felnevettem a kérdésén. Majd jött a csodálkozás, hogy még emlékszik a zavarba ejtő esetre, mikor hallotta az üzenetjelző hangom. Újra és újra ledöbbentett, hogy ennyire figyel minden apróságra.
Gyorsan válaszoltam neki. Megírtam, hogy még nem volt időm lecserélni, de rajta leszek az ügyön, és mire újra találkozunk, már más lesz.

Bő negyed óráig nem jött újabb SMS, úgyhogy kezdtem azt hinni, nem fog többet írni, de aztán megrezgett a készülék.
Az üzenete tele volt ígérettel: ha újra találkozunk, meg fogja hallgatni…

--*-*--

Karácsony utolsó napján Claire-hez is sikerült kijutnom.
Óvatosan, nagy odafigyeléssel vittem az ajándékát, nehogy eltörjön véletlenül. Reméltem, hogy tetszeni fog neki, bár még mindig nem voltam biztos, hogy pozitív lesz-e a fogadtatása.
Ahogy leszálltam a HÉV-ről, rögtön észrevettem a megállóban, annak ellenére, hogy a szakadó hótól alig lehetett látni valamit.

- Szia! – köszöntem neki. – Mi újság?
- Semmi – felelte egykedvűen. – Taylor felhívott. – Komolyan ledöbbentem; ezt csak így, ilyen nyugodtan közli?!
- Nem mondod! – hitetlenkedtem. – Mikor? Mit mondott?
- Tegnap, ebéd után.
- És? És? És? – Úgy tűnt, minden szót harapófogóval kell kihúznom belőle.
- Boldog Karácsonyt kívánt, és megkérdezte, mikor megyek vissza. – Végre megjött a hangja. – Mondtam, hogy 28-án…
- Én is akkor fogok – vágtam közbe meglepetten. Egyszerre utazunk vissza.
- De jó! Találkozunk előtte a reptéren? – lelkesedett fel Claire is.
- Hogy a manóba ne! Mást nem beszéltetek? – Éreztem, hogy a „Taylor felhívott” dologban még több is van.
- De, szóba került a szilveszter is. – Kérdőn néztem rá. – Hogy esetleg együtt… Sajnos akkor Sarah-val leszek, viszont 1-jén találkozunk.
- El se hiszem. Jót tett a hazai levegő? – kérdeztem tőle gúnyosan. Talán végre beismeri, hogy igenis egymáshoz valók. – És akkor most együtt vagytok?
- Majd meglátjuk, mit hoz az új év – rántotta meg a vállát.

Az izgalmas híreket hallva én sem tudtam tovább magamban tartani a Szenteste eseményeit.
- Azt hiszem, a következő év nekem is izgi lesz. – Claire kérdőn pillantott rám, mire folytattam. – Rob írt nekem SMS-t.
Gyorsan előkaptam a telefonom, és megmutattam neki a levelezésünket.
- Wow! Jól nyomjátok!

Időközben megérkeztünk a házhoz. Bent kellemes meleg fogadott, aminek kifejezetten örültem a kinti fagyos hóesés után.
Gyorsan megszabadultunk a nagykabáttól, átadtam jókívánságaimat Claire szüleinek, aztán felsiettünk a szobájába.
Claire a kisasztalhoz ment, és mikor visszafordult hozzám, már ott volt nála a becsomagolt ajándékom.
- Várjá’, várjá’! – szóltam rá, és én is kihalásztam az övét a táskámból, majd a kezébe nyomtam. – Boldog Karácsonyt! – mondtam mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy nagyot fog nézni, ha kinyitja.
- Boldog Karácsonyt! – kívánta ő is.

Egyszerre bontottuk ki a jól becsomagolt meglepetéseket.
- Mész ám te a picsába! – hallottam meg Claire hangját, mire felnéztem az ajándékomról. Ő fejcsóválva nézegette a bögrén a „Cicalány” feliratot.
Folytattam a kicsomagolást. A papír mögül egy zöld gombokkal kirakott fenyőfa tárult elém. Óvatosan simítottam végig a tűkkel odaszegezett gombokon.
- Jaj, de jó! – mosolyodtam el. Claire megint kreatívkodott egy szépséget.
- Húzd ki a masnit! – bólintott a zöld szatén felé.
Óvatosan nyúltam utána; nem tudtam, mire számítsak. Az anyag meglepően könnyen engedett, és egy kis papír bukkant elő a fából, amin egy üzenet várt Claire kézírásával:

„Boldog Karácsonyt! Remélem, őt is ráírtad a kívánságlistádra! Claire”

Egyelőre nem értettem, hogy kit kellett volna kívánnom, de mikor megfordítottam a kártyát, rögtön rájöttem. A lap másik oldalán egy kép volt Robertről.
Igen, rajta volt a listán… és kaptam is belőle egy kicsit. Talán, ha az új évben nagyon jó leszek, a következő Karácsonyra többet kapok belőle.


Az este további része meghitt és mély gondolatokkal teli volt.
Egy nagy bögre forró csoki és jó pár mézeskalács angyalka társaságában megnéztük az Igazából szerelmet, ami mindkettőnknél kivágta a biztosítékot. Láttam Claire-en, hogy vadul cikáznak a gondolatok a fejében, ahogy a film kockái forognak. Az én agyamban is káosz volt – hiába próbáltam elnyomni a kis romantikus ábrándokat, nem sikerült teljes mértékben. Egy-egy képecske mindig felvillant, kínozva engem, hisz elég kevés esély volt rá, hogy egyszer valóra válnak.
Mikor éjfél után ágyba bújtunk, még mindig az a kellemetlen, kicsit fájdalmas érzés szorította a szívemet, ami a film alatt született bennem.
Halványan reménykedtem benne, hogy az álmom, amit annyira szeretnék, valóra válik egyszer… Ha igazán erősen akarom.










_@/"